összefoglaló

a beszélő azt mondja, hogy a hegyek és völgyek felett lebegő felhőként vándorolva találkozott a nárcisz besidea-tó mezőjével. A táncoló, csapkodó Virágok végtelenül feszültek a part mentén, és bár a tó hullámai táncoltak a virágok mellett, a nárciszok vidáman felülmúlták a vizet. A szóvivő szerint az apoet nem tudott segíteni, de boldog volt egy ilyen örömteli virág társaságában.Azt mondja, hogy bámult, bámult, de nem vette észre, milyen gazdaga jelenet hozza őt., Most, amikor “betöltetlennek” vagy”töprengőnek” érzi magát, az emlék villan fel “a belső szemre / azaz a magány fényére”, és szíve örömmel tölt el”, és táncol a nárciszokkal.”

forma

ennek a versnek a négy hatsoros versszakja egy kvatrain-coupletrhyme sémát követ: ABABCC. Minden vonal iambikus tetraméterben van mérve.

Kommentár

Ez egyszerű vers, egyik legszebb, s a legtöbb famousin a Wordsworth canon, felül a megszokott tantárgyak környezetés memória, ezúttal egy különösen (egyszerű) tartalék, musicaleloquence., A cselekmény rendkívül egyszerű, ábrázolja a költő vándorolásátés felfedezte a nárciszok mezőjét egy tó mellett, amelynek emléke tetszik neki,és vigasztalja őt, amikor magányos, unatkozik vagy nyugtalan. Az amemória hirtelen előfordulásának jellemzése—a nárciszok “a belső szemre villannak / ami a magány blissofja”—pszichológiailag akut, de a vers fő ragyogásaa korai Stanzák fordított megszemélyesítésében rejlik. A beszéd metaforikusan hasonlít egy természetes tárgyhoz, egy felhőhöz—”magányosan bolyongtam, mint egy felhő / amely magasan úszik…,”, a nárciszok pedig emberként személyesültek meg, táncoltak és”dobálták a fejüket “a tömegben, a házigazdában.”Ez a technika magában foglalja a természet és az ember közötti belső egységet, így ez az egyik legalapvetőbb és leghatásosabb módja annak, hogy az olvasó olyan érzést keltsen az emberben, amit a költő oly gyakran tapasztal.